A szépreményű újonc – a ZVS P-20-as öntöltő pisztolya

A 21. század második évtizedében az öntöltő pisztolyok piaca egyre inkább olyan jellegzetességeket mutat, mint amelyeket a számítógépek vagy a mobiltelefonok piacán tapasztalunk. Itt is és ott is egyre több a bevált részmegoldás, melyeket tehát már egy konstruktőrnek sem kell kitalálnia, helyette energiáit az alkotóelemek összeállítására, minél magasabb szinten teljesítő egésszé történő egybeforrasztására fordíthatja. Itt is és ott is léteznek olyan megoldások, képességek, melyeket a piacvezető termékek, esetleg a vélt vagy valós felhasználói igények generálnak, s melyeknek célszerűsége, szükségszerűsége nem minden esetben magától értetődő.

Kijelenthető, hogy északi szomszédaink, a vágdubnici (Dubnica nad Vahom) ZVS holding konstruktőrei szerencsés kézzel nyúltak a bevált megoldásokhoz, s azokat sikerült olyan termékké összerakniuk, mely felesleges elemeket nem tartalmaz, a termék egy kifejezetten szép, jól lőhető pisztoly lett.

Melyek azok a bevált megoldások, amik a pisztolyt kézbe véve, szétszedve jó eséllyel azonosíthatóak? A pisztoly műanyag tokos, ezt azonban nem célszerű visszavezetni Gaston Glock 17-es modelljéhez, mivel mára ez általánossá, komolyabb gyárak számára kötelező stílusgyakorlattá vált. A markolat formája és méretezése alapján arra kell gondolnunk, hogy a Smith&Wesson cég igen sikeres Military&Police modelljeit vették alapul. A példaképhez hasonlítható a pisztoly igen kellemes fogása, nagyon jó markolatszöge, a csőtengely és fegyvert fogó kéz felső éle közötti viszonylag kicsi távolság. Egyértelműen saját újítás, de igen hatásos és sikeres a tok hátsó részét lezáró hódfarok, mely ismét csak a korszerű lőkiképzési iskolák és dinamikus lövészsportok által előnyben részesített magas fogásnak kedvez. A tok elején, a sztenderd hosszúságú cső elejéig tartó aló részen (long dust cover, mondja erre az értő olvasó) Picatinny-sín található, erre lehet rögzíteni a lámpát vagy a lézert (már ahol, már akinek ezt szabad). Ma ez egy szinte kötelező képesség.

Hasonlóképpen szinte kötelező elemnek tekinthetők a cserélhető, eltérő méretű markolatpanelek, melyek lehetővé teszik a fegyver kézhez igazítását. A Walther P99-en először bemutatott megoldás elvi előnye vitathatatlan, gyakorlatban – mint ahogy jelen esetben is – a közepes méret a felhasználók elsöprő többségének megfelel, ami persze semmit nem von le a konstrukció értékéből, sőt, növeli azt.

Az elsütőszerkezet közvetett, külső kakasos, DA/SA (double action / single action) rendszerű. (A kakas formája a CZ 75-öt idézi, ez is jó alap.) Mára ez talán kissé divatjamúltnak tűnik, személyes véleményem szerint azonban egy általános használatra szánt pisztoly esetében még mindig ez a legjobb megoldás. Sajnálatos, hogy DA-üzemben az elsütési ellenállás igen magas, az elsütés karcos, az elsütési út hosszú. Ezt csak részben kompenzálja az SA-elsütés sikerült mivolta. (A sütés hiányosságai – elmondásuk szerint – a gyártó előtt is ismertek, kiküszöbölésükön dolgoznak.)

A kemény DA-sütés annál sajnálatosabb, mivel a – kétoldali, azaz ambidextrous – biztosító (elrendezése és formája a Taurus 24/7 családjára emlékeztet) működése olyan, mint amit a Heckler&Koch egyes USP és P30 modelljeitől megszoktunk, azaz lefelé fordítva fesztelenít, felfelé fordítva a feszített helyzetű kakast biztosítja. Mivel a pisztolyon nincs markolatbiztosító, egyértelmű, hogy a mindennapos hordás, illetve az IPSC Production divíziójában való indulás során a „csőre töltve, fesztelenítve” az ajánlható opció. Sportcélú felhasználás esetén a biztosító használata lehetőséget kínál az IPSC Standard divíziójába, vagy az IDPA Enhanced Service Pistol divíziójába tett kiruccanásokra. (Ezekben a divíziókban komolyabb megmérettetésre a pisztoly jelen változatában jó szívvel nem ajánlható, változást a tervbe vett, növelt méretű, csak SA elsütéssel rendelkező sportmodell kínál – majd.)

Még mindig a markolatnál maradva, elismeréssel kell szólni a kétsoros fém tárakról, melyek a fegyver 2013-as bemutatója óta sokat változtak, előnyükre. A Heckler&Koch által szállított alkatrészek hibátlan adogatást és megbízható rögzítést biztosítanak a fegyvernek. Kár, hogy a műanyag tárfenéken lévő íves rész (melynek funkciója első látásra nem azonosítható) gyors tárcserekor becsípi a fegyvert fogó kéz tenyerén a bőrt (ezt a kellemetlen sajátosságot a P-20 számos másik, igen jó nevű modellel osztja…).

A tok sajátosságai közül még meg kell említeni a sikerült formájú szét- és összeszerelő gombot. Kevéssé sikeres a szánrögzítő kialakítása, mely a fegyver által egyébként sugallt magas fogást feltételezve könnyen felnyomható, így saját magunknak tudunk akadályt okozni. Ugyanez a helyzet a biztosítókarral is.

A szánra áttérve, említést kell tenni annak lemunkált éleiről, mely a rejtve hordás követelményeinek felel meg. Stabil, masszív és acélból készült a hátsó és az első irányzék, melyeken fehér pontok könnyítik meg a gyors célzást. (A célgömbön lévő pötty lehetne kissé nagyobb, legalábbis az én szemeimnek.) Jól dimenzionált a hüvelykivonó kar, mely a megbízható működés egyik fontos faktora.

A fegyver szétszedése a számos típusnál bevált módon történik. A töltetlenség ellenőrzését követően a szánt kissé hátrahúzzuk (amíg a tok kimarása és az összeszerelő kar felső íve nem találkoznak), majd az összeszerelő kart jobbról kinyomva a szán a tokról leemelhető. Az adogatórámpa kialakítása a CZ-75-öt idézi. A cső reteszelése azonban a csőfaron történik (Petters-SIG), nem pedig bordákon és hornyokon, mint a Browning-féle őstípusokat követő CZ-75 esetében.

A fegyver jól lőhető, kellően pontos, a Magyarországon kapható 9×19-es űrméretű lőszerekkel probléma nélkül működik. (Ezzel persze azt is mondtuk, hogy csonkakúp alakú vagy üreges végű lőszerekkel nem volt alkalmunk kipróbálni.)

A fegyver használati értékét nagy mértékben növeli, hogy kaphatók hozzá formázott műanyag tokok. Az általam kipróbált tok egy övbe tolható, ún. paddle rögzítésből és a tulajdonképpeni tokból állt, mely a rögzítőmodulon magasan és állítható szögben volt elhelyezve. A tok kialakítása az IMI modelljeire emlékeztet. A fegyver rögzítéséért egy mutatóujjal oldható billentyű felelős, melyet úgy helyeztek el, hogy a fegyver kirántásakor a mutatóujj nem kerül automatikusan az elsütő billentyűre.

A fegyver műanyag tokja több színben (fekete, olivzöld – olive drab, világos földszin – flat earth brown) kapható. Létezik .40 S&W kaliberű, illetve hosszabb, öt inches csövű változata is. (A kipróbált alapváltozat csőhossza 4 inch, azaz mintegy 5 cm.) Ára újonnan 750 EUR, azaz Magyarországon mintegy 240 000 HUF körül várható.

Akkor tehát milyen pisztoly is a P-20? A modell egyértelműen gazdagítja a műanyag tokos, általános célú pisztolyok piacát. A fegyver korszerű, tetszetős, elegáns. Ára a versenytársakénál alacsonyabb. Igen jól sikerült a markolat és a tok kialakítása, a bemutatástól eltelt két év alatt jelentős fejlődésen ment át a pisztoly, várható, hogy a gyártó a sütés problémáját is meg fogja tudni oldani. Jó szívvel ajánlható vadászoknak kegyelemlövésre, önvédelmi célra, szolgálati feladatokra, de még kezdő sportlövőknek is. (Kár, hogy az első három kategória Magyarországon egyáltalán nem vagy alig-alig létezik.)

Milyen sors jósolható a fegyvernek? Nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük: ezt két faktortól, a piaci kereslettől és a gyártási-fejlesztési kapacitástól függ majd. A gyártó képviselőjének tájékoztatása szerint Szlovákia rendőri és katonai szervei nem tervezik a pisztoly rendszeresítését, ők vagy Glockot, vagy CZ-t szeretnének. A megoldás tehát az US-amerikai civil piac, ide szeretnének a vágdubniciak (is) betörni. Ez az út nem járhatatlan, elég csak az XDM hatalmas sikerére gondolni. A másik faktor fontosságára a másik szlovák fegyvergyártó cég, a Grand Power sorsa a jó példa: piaci sikerét a változó minőség gátolta és az ebből adódó rossz megítélés gátolja. A prototípus bemutatásától az első szériapéldányokig eltelt két év arra utal, hogy a ZVS fejlesztő mérnöki team létszáma nem túl nagy, azonban igyekeznek tartani a minőséget.

Megalapozott, de óvatos optimizmussal tekinthetünk a pisztoly sikere elé. Szívem mélyén én szurkolok neki – és alkotóinak.

Szerző: R. K.
Fotók: shootingpress.com